Az orientális tánc kialakulása az ipari forradalom után feltámadt utazási kedvvel köthető össze, valamint a művészetekben elterjedő orientalizmussal, azaz a keleti témákat, motívumokat felhasználó törekvéssel, a „Keletnek” a „Nyugattal” való szembeállításával.
A szigorú vallási erkölcsökön alapuló keresztény világban az emberek önkéntelenül kerestek egy ellentétes pólust, és ezt a keleti világ egzotikumában találták meg. A vágyaikkal, álmaikkal kiszínezett kép jelent meg a művészetekben. Varázserejű tárgyak, mágia, buja háremek, lebbenő fátylak, nehéz édes illatok. A festményeken gyakran megjelenik táncosnők alakja is. Ezeknek a táncosnőknek ihletői azok az észak-afrikai és közel-keleti táncosok, akiknek a folklór táncai ősi szakrális és termékenységi táncokból alakultak ki, és dominálnak bennük a csípő hullámzó, körző, ütő és rázó mozdulatai. A táncosokról a legenda szerint először Napóleon katonái adtak hírt, akik a furcsa mozgást a has táncának értelmezték. Innen származik a „hastánc” elnevezés, ami már akkor is egy tévedés eredménye volt. Ezeket a folklór táncokat általában az egész testet fedő ruhában kell elképzelni, a csípő mozgását gyakran egy csípőre kötött kendővel emelték ki. Számtalan fajtája létezik, de általában mindet teletalpon, döcögősen és ringatózóan, nagyon egyszerű karhasználattal táncolják.
Az utazók megindulásával a közel-keleti és észak-afrikai térségek megteltek európaiakkal, akik a kiszínezett, álommá festett kelet varázsát keresték. A szórakoztatás központja az egyiptomi Kairó volt, és itt támadt a 20. század első felében egy zenés-táncos mulatót vezető hölgynek az az ötlete, hogy színesíti a műsorkínálatát. Nyugati balettmestereket hívatott, és azzal bízta meg őket, hogy a helyi csípőközpontú női folklór táncból alkossanak színpadi műfajt. Méghozzá olyat, ami megidézi a nyugatiak által a keletről megálmodott, meseszerű képet. Így született az orientális tánc. A földies, teletalpas táncot a balettel felfelé is nyitottá tették, a testtartást korrigálták, belekerültek a táncba a féltalpra emelt részek, lágyították a karhasználatot. Így a tánc elegánssá, finommá vált, de megőrizte mély földies nőiességét is, ami a csípőmozdulatokból fakad, és bensőséges érzelmességét. A tánckűrök kaptak egy lendületes kezdő és befejező részt (entrée-t és finálét), amin a leginkább látszik a balett hatása: suhanó lépések, arabeszkek, passzék, forgások. A fátyol is itt került képbe, mint a folklórhoz szokott táncosnők kartartásának tudatosítására használt eszköz. Megalkották a két részes kosztümöt, mely egy gazdagon díszített melltartóból és egy földig érő, csípőn vagy derékon hordott, díszített szoknyából állt.
Az új műfaj és táncosnői oly nagy sikert arattak a nyugatiak körében, hogy a filmipar is felfigyelt rájuk, és a 20. század közepén az orientális tánc a kairói mulatókból elindult világhódító útjára. Ezt az időszakot nevezzük e műfaj aranykorának.
Sajnos részben épp a filmipar, de emellett az orientalizmus meseszerű, téves elképzelései és a tájékozatlanság vezettek az orientális tánccal kapcsolatos rengeteg tévhit elterjedéséhez is. Az orientalista festők háremeket festettek, ahol számtalan nő fürdik a földi élvezetekben, a képeken étel-ital, vízipipa, fürdők, párnák, pamlagok, gyakran a csábításra váró egy-két férfi is. Természetesen ezek a festők sosem juthattak volna be a szigorúan elkülönített háremekbe, amik valójában nem kéjbarlangok, hanem egyszerűen a ház női lakrészét jelentik. A buja háremjelenetek aztán megjelentek a filmek mesevilágában is, ahol a nők orientális táncot táncoltak. De ha a vásznon nem háremben, hanem a valódi kairói környezetben élő, mulatóban dolgozó táncosnő jelent meg, általában az ő erkölcseit is feslettnek ábrázolták, s a csábító szerepébe helyezték. Így sajnos ma az emberek tudatában ez a nőiesen elegáns, finom, érzelmes és játékos tánc (helytelenül) összekapcsolódik a csábítással, az erotikával. Elhivatott, mély szenvedélyű táncosnők százai igyekeznek azon ma is, hogy az orientális tánc körüli téveszméket eloszlassák, és ezt a gyönyörű műfajt a köztudatban is a művészet szintjére emeljék.
Veszprémben először!